"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."

(Nyirő József)

Legfrissebbek:



"Legyünk ápolói együtt ennek a hirtelen nőtt csodálatos virágnak,
az erdélyi magyar irodalomnak."
(báró Kemény János, Marosvécs)

Emlékezések



Áldott, szép karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

2023. december 24., Kiskunhalas




Gárdonyi Géza:

Karácsonyi ének


Bővebben....


Pusztamarótra emlékezünk

2023. szeptember 15., Kiskunhalas




...ami a történelem könyvekből kimaradt.

Pusztamarótra emlékezünk...


Bővebben....


Áldott, szép karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

2022. december 24, Kiskunhalas




Szabolcska Mihály:

Karácsonyi emlékek


Bővebben....


Emlékezzünk Trianonra!

2020. június 4.



Szentmihályi Szabó Péter:

Átkozott, áldott Trianon



Legyen átkozott az a nap,
legyen átkozott az az év,
mikor a hon szerteszakadt,
mikor aláírt az a kéz!

Legyen áldott mindaz a táj,
legyen áldott mindaz a nép,
nem választ el semmi határ,
legyen áldott, hisz’ a miénk!

Mint anya, ki várja fiát,
ki halott tán rég valahol,
de nem mond halotti imát,
mert lehet, csak néma fogoly,

úgy hisszük, várjuk a csodát:
egyszer megfordul az idő,
nagy fény támad majd odaát,
bolydul csatatér, temető,

fordul a mérges Tisza is,
zengnek a Kárpát hegyei,
bömböl a szennyes Duna-víz,
de Trianont nem feledi.

Legyen átkozott az a nap,
legyen áldott mindaz a táj,
visszatér, mi szerteszakadt,
s nem választ el semmi határ.


Budapest, 2000. május 16.

A magyar költészet napjára

2020. április 11.


Gyóni Géza:

És szólt a költő



...És szólt a költő:
Nézd, ott messze távol
Egy sugár válik szürke, vak homályból,
Egy kósza, félénk, reszkető sugár -
S oszlik előtte lomha, sűrű fátyol,
Törik az árnyék mind, amerre jár.

Dérvert őszön a szép tavaszt lelopja,
Kóbor boldogság a nyomába jár.
Virágot hajt a zúzmarás fa lombja
S a csillogó, a hófödött határ,
A reszkető sugár amerre jár.

Kietlen tájon pásztortűz világa,
Szelíd mécs fénye borús estelen.
Örvendve hajtod bús nyakad igába,
Ha kis lakodban fénye megjelen...
S a másik szólt a csöndben elmélázva:
»Az én világom - nyájas szerelem.«

És szólt a költő:
Nézd, ott gyúl ki messze.
Vakitó fénye kékes ködbe veszve:
Izzó lángkéve, ontja sárga fényét,
Vad lázra szitja balgák lomha vérét.

Kietlen tájon lidércfény világa,
Rajongók futnak oktalan nyomába
S letörve rabként porba hullanak
A repdeső, esetlen szárnyasak.

Nézd, nézd, nyomába’ hogy tántorganak
Zarándok úton sánta, béna, vak.
Egykor a jólét dús szekere húzta -
Ma a dicsőség szárnyszegett koldusa.

De hogyha sasszem, bátor néz beléje
Ha szent lángot szór ihlett szive mélye,
Ha ki dalát az Istentől lesé el,
Az nézhet szembe napvakító fénnyel.
Csak égeti, ki szürke porba mászik...

»Én fázom tőle« - szólt halkan a másik,
Lehunyva fáradt álmodó szemit.
És szólt a költő:
Engemet hevít.


Trianon

2020




Karácsony

2019. december




Nyirő József Karácsony a havason c.novellája a mi ajándékunk!

„A hó befödi”

Valóban, már szállingóznak a hópelyhek. Nagyok és szépek. Ott táncolnak a kocsmaablak fényében, ráhullanak, elolvadnak, és megkönnyesítik az üveget. Tiszta, szeplőtelen, könnyű halotti test mindenik, vagy talán megfagyott lélekdarabok, kik visszavágynak a földre. Elhallgatott minden, hogy útjokat ne zavarja semmi. A fekete felhők fehérekkel cseréltek helyet. Lassan mozognak, változnak, tolulnak, mintha fehér ökörgulya legelne az égen. A mindenség átszellemült, az éjszaka egy árnyalatot világosodott, a házak némán álltak a mind sűrűbbé váló hóesésben, az éles hideg enyhült, a gyenge szél egy utolsó sóhajtással eltűnt. A mély és titokzatos csendben a hó hullásának finom nesze hallszott. Az úton, földön, épületeken, tárgyakon már látszott a makulátlan hó, és szemlátomást vastagodott, maga alá temetve a föld és az élet minden szennyét. Becsapta a házak, kerítések oldalát, vékony fehér vonalakat írt a fák törzsére, gallyaira, puha, fehér sapkát húzott a tetőkre, sasfákra, kerítéskarókra, szeszélyesen és kedvesen díszített, varázsolt, változtatott, letörülte, ami nem tetszett, és újat rakott helyette. A fehér lepkerajok pedig szálltak kifogyhatatlan tömegben, kószáltak keresztülkasul az űrben, és egymás után megültek súlytalanul a hosszú repülés után, elcsendesedtek, mint a meghalt virágszirom. A dombokat, távoli hegyeket fehér lepel borítja, a mezők összefolytak, és halvány, kékes fény derengett fel az űrben.

Benn a házakban, kunyhókban a nehéz álmok megtisztulnak, s az alvók békére fordulva elcsendesednek.

– Havazik! – vakkant fel a kutya. Táj szólással ejti ki: – Hauauazik! – De az is lehet, hogy csak a régies formája a szónak.

Az ökör, tehén felfigyel rá az ólban, a kérődző száj megáll, és mélyen elgondolkodik.

– Hó! – ijed meg a juh a töviskarámban.

A kecske kényesen lépked benne, és bosszúsan felmekeg: „Kellemetlen!”

A madarak alig várják a reggelt, hogy nyomot hagyjanak benne. A verebek már mozognak a szalmakazalban, ahová cigányosan befúrták magukat.

A kocsma lassan kiürül, s a mámoros emberek hirtelen elhallgatnak, mert esik a hó.

Csak az urak fecsegnek, kacagnak tovább, mert ők „intelligens” emberek.

Az erdőszélre kiállott farkas megcsóválja a fejét, és visszamegy a sűrűbe.

Zweig úr kissé kitartja a szakállát, mintha azt figyelné, hogy mi történik. Bezárja a kocsmaajtót, és nyugodtan visszamegy, hogy megmérje a hasznot. Az ő Istene a legöregebb a világon.

Máté, a paraszt elszökik azoktól, akiket eladott, és görbén, nyugtalanul oson haza a fehér ostorok csapásai alatt.

A hó türelmesen az ő nyomait is befödi.

Mindenkiét. Magyarokét, románokét, jókét, gonoszakét egyaránt...



Karácsony

2015. december


Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület
áldott, meghitt ünnepet;
és boldog, örömteli új esztendőt kíván
tagjainak, támogatóinak és mindazoknak,
akik segítik, figyelemmel kísérik működésünket.





Ezzel az írással is szeretnénk emléket állítani az I. világháború hős magyar katonáinak.

Szerb fogság

2016. július 28.

Apai nagyapám (Vedres Ferenc) 23 éves korában esett fogságba az I. világháborúban. Szerbiában egy évig raboskodott, majd a több tízezer, különböző nemzetiségből álló, k.u.k. hadsereghez tartozó, a pestistől harmadjára csökkent fogoly katonatársával megindult a halálmenet útvonalán Albánia felé. A gyalogos menet 500 kilométer volt, mely 1915 októberétől decemberig tartott.

Az utat végig a halál kísérte. Kegyetlenkedés, kivégzések éh- és fagyhalál, megalázás és kilátástalanság.

Tuzlából indultak. Nisen keresztül Propkuplje, Kursumlija, Pritina és Prizren következett, majd Albániában Debar, Elbasan, Pekinje, Kavaja és Valona. (A halálmenet részletes leírása elolvasható Margittai Gábor: Szamár-sziget Szellemkatonái című könyvében.)

Valona városában szállhattak hajóra. A legénységi állomány Karácsony napján érkezett Asinara szigetére. A sziget Szardinia északnyugati részén található. A hajóút során sokan végezték útjukat a tengerben, halak eledeleként. Kolera tizedelte őket, másokkal az éhségtől és tengeribetegségtől legyöngült szervezetük végzett. A szigeten az előzőekhez képest jobb volt a sorsuk, bár az olaszok sem bántak velük kesztyűs kézzel. Nagyapám említette a kagylószedést, melyhez a citrom a szigeten megtermett. A járvány- és egyéb betegségek 15 ezer fogollyal végeztek. Ma az összeszedett csontjaikat egy emlékkápolna őrzi.

Innen a megmaradt 20 ezer fogoly 1916 nyarán hajózott át Korzikára, majd onnan Franciaországba a Marseille melletti fogolytáborba.

Ebben a táborban már betartották a nemzetközi szerződés előírásait, tehát aránylag kultúrált körülmények között éltek, megfelelő ellátással. Nagyapám ekkoriban juthatott egy kis füzethez, melyben versek, színdarab részlet, nevek, városnevek, egyéb feljegyzések szerepelnek. Ebből a füzetből idézem egy versét:

Egy sírra

Kedves öcsém Lajos, lelkem térte hozzád
Fájdalom hű testvér, nem látható orcád
Csata zajban kaptad a végzetes sebet
Haltál hősi halált, megölt a végzeted
Harc mezőkön jártunk, halált arattunk
Véres volt a talaj amerre rohantunk
Pusztított a vasunk, engemet elfogtak
Szerb, Albánián át olasz földre hoztak
Egy év után hallám szomorú végzeted
Elmennék hozzád, de köztünk a tengerek
Nem tudom életemben vissza térhetek-e?
S boldogít-e engem az öröm a béke?
Mindennel végezve pihensz a hant alatt
Örök béke ha jő újra feltámadunk
S ott az új világban ismét találkozunk



Hosszú volt a raboskodás. Csak 1920-ban szabadultak. A feljegyzésekből valószínűsíthető, hogy innen vonattal vitték őket Párizson át a belga Mons városig. Eddig hiányos a napló. Ezután sok helyiségnév szerepel, melyek közül keveset lehet az én térképemen beazonosítani. Vagy túl kicsik a települések, kihaltak, megszűntek vagy más nevet kaptak (hisz volt még egy világháború). A beazonosítható városok a következők: Tournai. Idáig eljuthattak busszal vagy autóval is, vasút nincs. Celles. Idáig jelölt út nincs. Maradt a szekér, melyről nem esik szó a naplóban, illetve a gyaloglás, ami valószínűbb. Dienze. Jelölt út nincs, marad az előző megoldás. Ez a város már közel van Genthez, ahol már lehetett vonatra szállni.

Hogy miért Belgium felé vitték a foglyokat, hisz Luxemburg felé egyszerűbb lett volna a hazautazásuk. Ez a rész külön kutatást igényelne.

Dr. Vedres Ferenc

Trianon

2016. június 4.


Emlékezzünk Trianonra

a Csík Zenekar Hazám, hazám c. dalával











Karácsony

2015. december


Minden kedves Támogatónknak és barátunknak

áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!











Nyergestető, a székely történelem Thermopülai csatája

1849. augusztus 1.






Bővebben....


Gyász - Remény - Emlékezés

2015. június 4.





Trianonra emlékezünk


József Attila és Juhász Gyula versével






Tovább...


Miért szeretem...? - dr. Döme Ottó

2015. április 9.


Petőfi Sándor: A Magyarok Istene

Félre, kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!

Él az a magyarok istene, hazánkat
Átölelve tartja atyai keze;
Midőn minket annyi ellenséges század
Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze.

Az idők, a népek éktelen viharja
Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.

Nézzetek belé a történet könyvébe,
Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
Mint a folyóvízen által a nap képe,
Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt.

Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet;
Ezer évig azért tartott volna meg,
Hogy most, amidőn már elértük a révet,
Az utósó habok eltemessenek?

Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,
Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet
Ily gunyos játékot gyermekeivel!

A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
S büntetéseit már átszenvedte ő;
De erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő.

Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség
És boldogság lészen a te életed...
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!



Véleményem szerint a művészeteknek – így a költészetnek is - egyszerűen és érthetően kell szólnia az emberekhez. Gondolatokat kell, hogy ébresszen és továbbgondolkodásra késztessen.

Ez a vers a fentieknek tökéletesen megfelel, ugyanakkor súlyos gondolatokat közvetít. A „kislelkűekhez”, a kishitűekhez szól a költő a maga optimizmusával.

A „Magyarok Istene”

segítségével és az emberek önmagukba vetett hitével a nemzet állta a több mint ezer év vérzivatarait és megpróbáltatásait - fennmaradt. Ezen évszázadok története vétkeket is hordozott - de nem többet, mint más nemzeteknél - és nagyon sok dicsőséget mutatott.

Megszolgálta már a nemzet a további viszonylag gondtalan létet.

Most pedig engedtessék meg számomra a már említett továbbgondolkodás.

Isten segítségével bíznunk kell a jövőnkben- bármilyen nehéz is - bíznunk kell önmagunkban és a történelem során a magyar népet már sok nehéz helyzetben átsegítő gondviselésben.

Elődeink is ezt tették, már csak őértük sem tehetünk másként. Ez a történelem a miénk, hibáival, és dicső éveivel együtt. Ápolnunk kell ezen hagyományainkat és átgondolva továbbadni. Továbbadni szülőként, pedagógusként gyermekeinknek, hogy kialakuljon bennük a jövőért szükséges egészséges nemzeti öntudat, magyarságtudat és nemzeti érzés. Az, hogy milyen lesz utódaink élete, ahhoz nemcsak Isten segítségére van szükségünk, hanem tennünk is kell, mert a jövőnk

rajtunk múlik.

Nos… ezért szeretem ezt a jelenben is nagyon aktuális, csodálatosan egyszerű, szép verset. Szeretném a költő szavaival befejezni és átültetni optimizmusát minden hazáját féltő és szerető magyar ember szívébe.

„Élni fogsz hazám, mert élned kell”

(Forrás: HalasMédia)

Költészet napja

2015. április 11.




Köszöntjük a Költészet Napját
a 125 éve született,
erdélyi magyar költő,
Reményik Sándor két versével



Reményik Sándor: A legszebb szó

Testvér, testvérem: ez a legszebb szó a világon.
Ha jól nem tudtam volna régesrég,
Most megtanulhattam a betegágyon.

Testvér, testvérem:
Ez a legszebb szó a világon.
Ahogy kitágul ősi jelentése
És túlnő lassan véren és családon -
De visszatér mint gazdag bujdosó,
Lélekkel hintve meg
S szentelve meg, mi vérszerint való.

Testvér, testvérem:
Ez a legszebb szó a világon.
Mikor így szólhatok valakihez,
S nem a lapos, hűvös szóval: barátom -
Az nekem békességem s boldogságom.

Testvér, testvérem:
Ez a legszebb szó a világon.
Harmat a réten,
Illat a virágon,
Barackvirágszín sejtelem a tájon,
Hogy fakad még rügy minden száraz ágon.

Testvériség:
Nincs szebb szó a világon.
A szabadság s az egyenlőség álma
Elbukott sodró időn, ezer gáton,
A bebizonyult Lehetetlenségen
S a vérrel mocskolt, őrült akaráson.
A forradalom örökségeképen
A Háromságból lobogó fehéren
Egyedül a testvériség maradt,
Omló világok romjai alatt.

Testvériség:
Nincs szebb szó a világon.
S én hinni, hinni vágyom.
Én minden széllel szemben hinni vágyom:
Ez az egy álom nem csalóka álom.
Rend-társ, polgártárs, elvtárs, honfitárs:
Eltűnnek egyszer mind e szólamok
És elvesznek a mélyben.
Parttalan semmiségben.
S egy szó zeng majd csak a világ fölött,
Örök Üdvözlégyképen:
Testvér, testvérem. -

1934. szeptember 26.


Reményik Sándor: Szív

Szív – emberszív.
Csak olyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese,
s az elhagyottságé.

Szív – magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.

Szív – figyeld a rendhagyó verését:
néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriási dobbanás
a csillagokig fel,
azért sem a halál!

Szív – árva szív,
hogy fogták két marokra
ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És íme: mégis, azért is dobog.

Nézd meg ezt a szívet,
immáron teste sincs.
Csak csupa szív, kitépett szív,
de éppen így lett mérhetetlen kincs!

Ha bűne volt:
a testével elmúlt, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
a szegény szív,
s minden vadrózsája megnemesült.

Vedd ma körül áradó szerelemmel
ezt a szent, szív-alakú szigetet!
Magyar szív az,
sokat szenvedett szív :
az én szívem, a te szíved.


Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

2015. április




Barátainknak, segítőinknek és támogatóinknak

kellemes ünnepeket kívánunk

Maróti Dezső tagtársunk locsolkodó verssoraival



Bármíly hamvas is a rózsa
elhervad ha nincs ki locsolja

Szabad-e locsolni?


Locsolkodni jöttem
Széplány locsolóval
Megöntözni téged
Csodás illatokkal

Szabad-e locsolni?


Hogy kellően ünnepeld
húsvét ünnepnapját
Kebledre spiccelem
csók helyett e mannát...

Szabad-e locsolni?


Tovább Maróti Dezső verseihez...





Emlékezzünk a madéfalvi veszedelem hősi halottaira

2015. január 7.








Szilveszter

2014. december


Boldog, irodalmi élményekben bővelkedő,


új esztendőt kíván


az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület!

Tovább...


Karácsony

2014. december


Minden kedves Támogatónknak és barátunknak

áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!









Nyirő József: Karácsony a havason

Az erdei szállások népét a derékig érő hó ott nyomta a havaso­kon. Négy-öt szegény család lakott a boronaházakban. Fát vágtak, és gondozták a más jószágát. Kemény, veszedelmes élet ez idefenn, de megszokták. A gyermekek már itt is születtek a rengetegben. Erősek, szívósak az erdei emberek, kik nem félnek a vértől, haláltól.

Tovább...


Az '56-os forradalom emlékére

2014. október 23.






Tovább...




Az aradi vértanúk hagyatéka előtt

2014. október 6.




Juhász Gyula: Arad

Arad, örök magyar gyász szép arája,
Feléd suhan ma sóhajunk, feléd,
ki élsz sötéten és némán az árva
Maros mentén, mely zúg ma gyász-zenét.


Tovább...




Pünkösd

2014. június


„Istenem, mégis milyen fenséges és szép dolog magyarnak lenni
és népem igaz lelkének reve lációjában részesülni,
megismerni a nagy titkot,
ami ezt a nemzetet több mint ezer éve fenntartja…”
(Nyirô József, 1953)

A küzdô és szenvedô, lélekben és bizalomban meggyöngült, a kétségbeesés szélén álló milliók fenséges ünnepe, a megerôsítô Léleknek alászállása puha szárnyakon a sár fölé. Szimbólumoknak is a legszebb, valóságnak pedig meghálálhatatlan isteni adomány. Minden nagynak, minden szépnek erôforrása, az emberi élet leggyönyörûbb perspektíváira mutató hatalmas adomány.

Sohasem volt talán az embernek és az emberiségnek nagyobb szüksége erre a galamberôre, mely a legnagyobb minden erôk között.

Ha a bibliai történet egyszerû, de halhatatlan szavai alapján visszaképzeljük magunkat a szentlélekváró apostolok – gyenge, kálvária rémségeitôl megrázott, de feltámadástól új életre és világszemléletre feleszmélt egyszerû emberek közé –, úgy érezzük, hogy ott várjuk a lelki fölemelkedésnek malasztját és a tüzes nyelvek adományát, mindannyian, mi szerencsétlen emberek, kiket természetfölötti hatalomnak kell fölemelnie, hogy az egész világot elborító halálos légkörben még néhány lélegzetet venni tudjunk.

Az éhezôkbôl, nyomorultakból, jövôtlenekbôl így lesznek a meggyôzôdés és a jobb világok apostolai, kiknek nemcsak a lelke, hanem a rongyai is fénylenek. Az új hit és az új ige-születés mennyei pillanatai így cserélnek át minden egyes embert és változtatják meg a világ színét. Hinni és hirdetni tudjuk most már, hogy a szeretet a békés és alkotó munka, a lelki alapokon épülô, mindenkinek jót akaró kultúra természetfölötti méreteket öltve vallássá kell hogy legyen az egész világon, poklok fenekére taszítva mindazt a pusztítást, aljasságot és nyomort, amelyet démonoktól megszállott politikák loptak be évszázadokon keresztül Isten kertjébe. A tüzes nyelvek pedig, melyekrôl írva vagyon, hogy mindenki megértette, a mai értelmezésben azt jelentik, hogy az érték, a jóság és igazság minden nyelven egy és ugyanazt jelenti, embereket nyelvi és faji különbségek nem választhatnák el, mert az igazság és az ezen alapuló meggyôzôdés halhatatlan. Megalázni kisebbségi és másféle jelzôkkel, népek hivatásait másodrangúvá degradálni nem lehet. A hatalmasok és elnyomottak egyaránt át kell hogy lényegüljenek a pünkösdi galambszárnyak melegében.

A pünkösd ma minden embernek és minden népnek azt jelenti, hogy csak egy erô és egy hatalom van ezen a földön és föld fölött. A ma közénk szálló szép fehér galamb ereje és végtelen szeretete.

Keleti Ujság, 1930. június 9.

Tavaszköszöntő

2014. május




A tavasz csak nekünk regél…

Az alkony puha bársonyára
sátrat von a csendes éj.
Gyere bújj hozzám kedves,
hallgassuk együtt , mit mesél
a selymes ajkú lenge szél.

Tovább...


Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

2014. április




Barátainknak, segítőinknek és támogatóinknak

kellemes ünnepeket kívánunk

Maróti Dezső versével

Tovább...




Március 15.

2014. március 15.




Az

1848/49-es forradalom

emlékezetére

Bővebben....




A székely szabadság napja napja

2014. március 10.




Petőfi Sándor: A székelyek

című versével

emlékezünk a székely mártírokra.

Bővebben....




WASS ALBERTRE EMLÉKEZÜNK

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescu elnökségének éveiben Romániában betiltották a könyveit. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.

Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.

Honlapunkon január 8. és február 17. között naponta egy-egy idézettel emlékezünk az erdélyi íróra.



A magyar kultúra napja

2014. január 22.




A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg
január 22-én. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések
alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk
évezredes hagyományainknak, gyökereinknek,
nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk
a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Bővebben....




ÜNNEPI MEGHITTSÉGGEL

Négy verssel kíván Egyesületünk áldott ünnepeket és meghitt készülődést az adventi időszakban!


Szabolcska Mihály: BETLEHEMBEN

Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet:
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének.

Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába.
S a szállást kérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.

Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak...
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szolgának!...

- És akkor éjjel nagy, fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet...
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.

Nem bírt aludni. A búsás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt.
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
Harminc ezüstpénznél továbbat!

S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak:
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.

A szarufákról fényözön sugárzott...
A négy fal nőtt-nőtt föl az égnek...
- S hajnalra kelve remegő szívében
Még visszhangzik az angyal-ének!

Az istállót fénylő templomnak látja.
- Barmai nagy csendesen állnak -
És látja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomlátásnak...

S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek,
Ő a jászol belső végében:
- Maga se tudja mért, csak boldogan ott
Sír, sír, rejtelmes örömében!


Szabolcska Mihály: KARÁCSONYI EMLÉKEK

Ha soha egyébkor
Eszembe se jutna:
Karácsony estéjén
Hazaszállnék mindig
A mi kis falunkba!

Ha soha egyébkor
Rá sem emlékezném:
Karácsony estéjén
A mi kis házunkat
Mindig fölkeresném!

Ha máskor eszembe
Sohsem is jutnának:
Karácsony estéjén
Örökké áldanám,
Az édesapámat,
Az édesanyámat!


Szabolcska Mihály: KARÁCSONYKOR

Legyen az égbolt arca szép, derült,
Csillagokkal kirakva mindenütt.
A hold mosolygva hintse szét sugarát,
Könnyű lepel se', köd se' födje vállát,
Karácsony éjszakáján!

Tiszta legyen, patyolatig lefujt,
Gyémántkavicsaival a tejút,
Üdvözletül az angyaltáboroknak,
Fel és alá kik ezen járni fognak,
Karácsony éjszakáján!

A vándor, hogyha rásötétedett:
Leljen szivélyes, nyájas tűzhelyet.
S ott asztalához becsülvén a gazda,
A legpuhább nyughelyet néki adja,
Karácsony éjszakáján!

Kis házikók, nagy paloták felett,
Közös angyal virrasszon: szeretet!
Legyen nyugodt a nagyok szíve-tája,
- Kitartó a szegények tűzi fája,
Karácsony éjszakáján!

S koldus legyen bár, vagy erős király,
Midőn az álom majd fejére száll:
Az Úr iránt, ki mindnyájunk királya,
Jusson eszébe egy sóhajnyi hála,
Karácsony éjszakáján!

Felejtse a fukar: hogy mije nincs,
A rab: kezén, hogy súlyos a bilincs.
Sehol a messzi, széles föld határán,
Szív: egy se légyen elhagyatva, árván,
Karácsony éjszakáján!

S ha lenne mégis, kinek éberen,
Balzsam sebére sehol sem terem:
Fordulva a szeretet Istenéhez,
Álma legyen legalább boldog, édes,
Karácsony éjszakáján!


Szabolcska Mihály: KARÁCSONY

Szálljatok le, szálljatok!
Betlehemi angyalok!
Özvegy, árva annyi vár ma
Bú-hegesztő balzsamot:
- Szálljatok hát, szálljatok le!
E napon az ég ide
Úgy se lehet messzire!

Szálljatok le, szálljatok,
Betlehemi angyalok!
- Anyja mellett annyi gyermek
Hall ma szépet rólatok...
Istenem, de hány van, akit
Gondviselő hű kezek
Nem ölelnek ma se meg!

Szálljatok le, szálljatok,
Betlehemi angyalok!
Hozzatok a boldogokra
Egy kis enyhe - bánatot,
Hadd lássanak oda is, hol
Karácsonyfa sohse nyit,
Hol ma sincsen enni mit!

Szálljatok le, szálljatok,
Betlehemi anygalok!
Zörgessetek ma este meg
Minden piciny ablakot,
S házikókba, palotákba,
Egy örömet vigyetek:
- Boldog, édes ünnepet!



A MAGYAR NYELV NAPJÁN


Reményik Sándor: AZ IGE

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!




EMLÉKEZZÜNK HALOTTAINKRA


Nyirő József gondolatai

Régi idők öreg kopjafái alatt alussza álmát az én népem mohos temetőkben vadvirággal takart padmalyos sírokban szép madárszó mellett.

Itt járok közöttük, beszélgetek velük, költögetem őket, mert nem igaz, hogy négy szál hitvány deszkával vége van mindennek. A sorsok nem múlnak el. Minden holttest letett ruha, melybe a gyermek öltözik. A temető a soha ki nem alvó élet álarca csak.

Egy az élet a föld fölött és a föld alatt. Fekete porból piros virág nyílik, eltemetett gyászból új búbánat fakad.

Fölül, alul egyazon féreg őrli az új élet sarát. A süppedt, néma halmok öreg balladáit lenn a kis falvakban tovább is jajgatják. Az eke szarván csak kezet váltottunk .A holddal, nappal, csillagokkal, csudás virágokkal ékesített koporsókkal együtt nem temették el a mi nehéz sorsunkat. A nagy székely ravatal árnyékában élünk.

Semmi sem igaz, csak a temető igaz valóság és nincsen halál, csak átváltozás az élet végtelen körfolyamatában.

Az ember mindössze egy fűszál végéről lehullott hangya, a hangya pedig megelevenedett fekete kenyérmorzsa, a kenyérmorzsa pedig porszem, a porszem pedig az örök titok…….

……ez az írás, múló lélegzetvétel a holtak világbirodalmában.





Nyírő József ravatalánál, 2012. 05. 27., Székelyudvarhely



Készítette: Hollósi-SImon István

Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2024
Eddig 277697 látták a honlapunkat.

2024. november 12.

***