"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."
(Nyirő József)
Szentmihályi Szabó Péter:
Átkozott, áldott Trianon
Gyóni Géza:
És szólt a költő
Valóban, már szállingóznak a hópelyhek. Nagyok és szépek. Ott táncolnak a kocsmaablak fényében, ráhullanak, elolvadnak, és megkönnyesítik az üveget. Tiszta, szeplőtelen, könnyű halotti test mindenik, vagy talán megfagyott lélekdarabok, kik visszavágynak a földre. Elhallgatott minden, hogy útjokat ne zavarja semmi. A fekete felhők fehérekkel cseréltek helyet. Lassan mozognak, változnak, tolulnak, mintha fehér ökörgulya legelne az égen. A mindenség átszellemült, az éjszaka egy árnyalatot világosodott, a házak némán álltak a mind sűrűbbé váló hóesésben, az éles hideg enyhült, a gyenge szél egy utolsó sóhajtással eltűnt. A mély és titokzatos csendben a hó hullásának finom nesze hallszott. Az úton, földön, épületeken, tárgyakon már látszott a makulátlan hó, és szemlátomást vastagodott, maga alá temetve a föld és az élet minden szennyét. Becsapta a házak, kerítések oldalát, vékony fehér vonalakat írt a fák törzsére, gallyaira, puha, fehér sapkát húzott a tetőkre, sasfákra, kerítéskarókra, szeszélyesen és kedvesen díszített, varázsolt, változtatott, letörülte, ami nem tetszett, és újat rakott helyette. A fehér lepkerajok pedig szálltak kifogyhatatlan tömegben, kószáltak keresztülkasul az űrben, és egymás után megültek súlytalanul a hosszú repülés után, elcsendesedtek, mint a meghalt virágszirom. A dombokat, távoli hegyeket fehér lepel borítja, a mezők összefolytak, és halvány, kékes fény derengett fel az űrben.
Benn a házakban, kunyhókban a nehéz álmok megtisztulnak, s az alvók békére fordulva elcsendesednek.
– Havazik! – vakkant fel a kutya. Táj szólással ejti ki: – Hauauazik! – De az is lehet, hogy csak a régies formája a szónak.
Az ökör, tehén felfigyel rá az ólban, a kérődző száj megáll, és mélyen elgondolkodik.
– Hó! – ijed meg a juh a töviskarámban.
A kecske kényesen lépked benne, és bosszúsan felmekeg: „Kellemetlen!”
A madarak alig várják a reggelt, hogy nyomot hagyjanak benne. A verebek már mozognak a szalmakazalban, ahová cigányosan befúrták magukat.
A kocsma lassan kiürül, s a mámoros emberek hirtelen elhallgatnak, mert esik a hó.
Csak az urak fecsegnek, kacagnak tovább, mert ők „intelligens” emberek.
Az erdőszélre kiállott farkas megcsóválja a fejét, és visszamegy a sűrűbe.
Zweig úr kissé kitartja a szakállát, mintha azt figyelné, hogy mi történik. Bezárja a kocsmaajtót, és nyugodtan visszamegy, hogy megmérje a hasznot. Az ő Istene a legöregebb a világon.
Máté, a paraszt elszökik azoktól, akiket eladott, és görbén, nyugtalanul oson haza a fehér ostorok csapásai alatt.
A hó türelmesen az ő nyomait is befödi.
Mindenkiét. Magyarokét, románokét, jókét, gonoszakét egyaránt...
Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület
áldott, meghitt ünnepet;
és boldog, örömteli új esztendőt kíván
tagjainak, támogatóinak és mindazoknak,
akik segítik, figyelemmel kísérik működésünket.
Ezzel az írással is szeretnénk emléket állítani az I. világháború hős magyar katonáinak.
Apai nagyapám (Vedres Ferenc) 23 éves korában esett fogságba az I. világháborúban. Szerbiában egy évig raboskodott, majd a több tízezer, különböző nemzetiségből álló, k.u.k. hadsereghez tartozó, a pestistől harmadjára csökkent fogoly katonatársával megindult a halálmenet útvonalán Albánia felé. A gyalogos menet 500 kilométer volt, mely 1915 októberétől decemberig tartott.
Az utat végig a halál kísérte. Kegyetlenkedés, kivégzések éh- és fagyhalál, megalázás és kilátástalanság.
Tuzlából indultak. Nisen keresztül Propkuplje, Kursumlija, Pritina és Prizren következett, majd Albániában Debar, Elbasan, Pekinje, Kavaja és Valona. (A halálmenet részletes leírása elolvasható Margittai Gábor: Szamár-sziget Szellemkatonái című könyvében.)
Valona városában szállhattak hajóra. A legénységi állomány Karácsony napján érkezett Asinara szigetére. A sziget Szardinia északnyugati részén található. A hajóút során sokan végezték útjukat a tengerben, halak eledeleként. Kolera tizedelte őket, másokkal az éhségtől és tengeribetegségtől legyöngült szervezetük végzett. A szigeten az előzőekhez képest jobb volt a sorsuk, bár az olaszok sem bántak velük kesztyűs kézzel. Nagyapám említette a kagylószedést, melyhez a citrom a szigeten megtermett. A járvány- és egyéb betegségek 15 ezer fogollyal végeztek. Ma az összeszedett csontjaikat egy emlékkápolna őrzi.
Innen a megmaradt 20 ezer fogoly 1916 nyarán hajózott át Korzikára, majd onnan Franciaországba a Marseille melletti fogolytáborba.
Ebben a táborban már betartották a nemzetközi szerződés előírásait, tehát aránylag kultúrált körülmények között éltek, megfelelő ellátással. Nagyapám ekkoriban juthatott egy kis füzethez, melyben versek, színdarab részlet, nevek, városnevek, egyéb feljegyzések szerepelnek. Ebből a füzetből idézem egy versét:
Kedves öcsém Lajos, lelkem térte hozzád
Fájdalom hű testvér, nem látható orcád Csata zajban kaptad a végzetes sebet Haltál hősi halált, megölt a végzeted Harc mezőkön jártunk, halált arattunk Véres volt a talaj amerre rohantunk Pusztított a vasunk, engemet elfogtak Szerb, Albánián át olasz földre hoztak Egy év után hallám szomorú végzeted Elmennék hozzád, de köztünk a tengerek Nem tudom életemben vissza térhetek-e? S boldogít-e engem az öröm a béke? Mindennel végezve pihensz a hant alatt Örök béke ha jő újra feltámadunk S ott az új világban ismét találkozunk |
Hosszú volt a raboskodás. Csak 1920-ban szabadultak. A feljegyzésekből valószínűsíthető, hogy innen vonattal vitték őket Párizson át a belga Mons városig. Eddig hiányos a napló. Ezután sok helyiségnév szerepel, melyek közül keveset lehet az én térképemen beazonosítani. Vagy túl kicsik a települések, kihaltak, megszűntek vagy más nevet kaptak (hisz volt még egy világháború). A beazonosítható városok a következők: Tournai. Idáig eljuthattak busszal vagy autóval is, vasút nincs. Celles. Idáig jelölt út nincs. Maradt a szekér, melyről nem esik szó a naplóban, illetve a gyaloglás, ami valószínűbb. Dienze. Jelölt út nincs, marad az előző megoldás. Ez a város már közel van Genthez, ahol már lehetett vonatra szállni.
Hogy miért Belgium felé vitték a foglyokat, hisz Luxemburg felé egyszerűbb lett volna a hazautazásuk. Ez a rész külön kutatást igényelne.
Emlékezzünk Trianonra
a Csík Zenekar Hazám, hazám c. dalával
Minden kedves Támogatónknak és barátunknak
áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Félre, kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett, Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség Őrzi gondosan a magyar nemzetet! Él az a magyarok istene, hazánkat Átölelve tartja atyai keze; Midőn minket annyi ellenséges század Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze. Az idők, a népek éktelen viharja Elfujt volna minket, mint egy porszemet, De ő szent palástja szárnyát ránk takarta, S tombolt a vihar, de csak fejünk felett. Nézzetek belé a történet könyvébe, Mindenütt meglátni vezérnyomdokát, Mint a folyóvízen által a nap képe, Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt. Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet; Ezer évig azért tartott volna meg, Hogy most, amidőn már elértük a révet, Az utósó habok eltemessenek? Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet, Mert káromlás, róla ilyet tenni fel, Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet Ily gunyos játékot gyermekeivel! A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke, S büntetéseit már átszenvedte ő; De erénye is volt, és jutalmat érte Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő. Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség És boldogság lészen a te életed... Véget ér már a hétköznapi vesződség, Várd örömmel a szép derült ünnepet! |
Véleményem szerint a művészeteknek – így a költészetnek is - egyszerűen és érthetően kell szólnia az emberekhez. Gondolatokat kell, hogy ébresszen és továbbgondolkodásra késztessen.
Ez a vers a fentieknek tökéletesen megfelel, ugyanakkor súlyos gondolatokat közvetít. A „kislelkűekhez”, a kishitűekhez szól a költő a maga optimizmusával.
segítségével és az emberek önmagukba vetett hitével a nemzet állta a több mint ezer év vérzivatarait és megpróbáltatásait - fennmaradt. Ezen évszázadok története vétkeket is hordozott - de nem többet, mint más nemzeteknél - és nagyon sok dicsőséget mutatott.
Megszolgálta már a nemzet a további viszonylag gondtalan létet.
Most pedig engedtessék meg számomra a már említett továbbgondolkodás.
Isten segítségével bíznunk kell a jövőnkben- bármilyen nehéz is - bíznunk kell önmagunkban és a történelem során a magyar népet már sok nehéz helyzetben átsegítő gondviselésben.
Elődeink is ezt tették, már csak őértük sem tehetünk másként. Ez a történelem a miénk, hibáival, és dicső éveivel együtt. Ápolnunk kell ezen hagyományainkat és átgondolva továbbadni. Továbbadni szülőként, pedagógusként gyermekeinknek, hogy kialakuljon bennük a jövőért szükséges egészséges nemzeti öntudat, magyarságtudat és nemzeti érzés. Az, hogy milyen lesz utódaink élete, ahhoz nemcsak Isten segítségére van szükségünk, hanem tennünk is kell, mert a jövőnk
Nos… ezért szeretem ezt a jelenben is nagyon aktuális, csodálatosan egyszerű, szép verset. Szeretném a költő szavaival befejezni és átültetni optimizmusát minden hazáját féltő és szerető magyar ember szívébe.
Testvér, testvérem: ez a legszebb szó a világon.
Ha jól nem tudtam volna régesrég, Most megtanulhattam a betegágyon. Testvér, testvérem: Ez a legszebb szó a világon. Ahogy kitágul ősi jelentése És túlnő lassan véren és családon - De visszatér mint gazdag bujdosó, Lélekkel hintve meg S szentelve meg, mi vérszerint való. Testvér, testvérem: Ez a legszebb szó a világon. Mikor így szólhatok valakihez, S nem a lapos, hűvös szóval: barátom - Az nekem békességem s boldogságom. Testvér, testvérem: Ez a legszebb szó a világon. Harmat a réten, Illat a virágon, Barackvirágszín sejtelem a tájon, Hogy fakad még rügy minden száraz ágon. Testvériség: Nincs szebb szó a világon. A szabadság s az egyenlőség álma Elbukott sodró időn, ezer gáton, A bebizonyult Lehetetlenségen S a vérrel mocskolt, őrült akaráson. A forradalom örökségeképen A Háromságból lobogó fehéren Egyedül a testvériség maradt, Omló világok romjai alatt. Testvériség: Nincs szebb szó a világon. S én hinni, hinni vágyom. Én minden széllel szemben hinni vágyom: Ez az egy álom nem csalóka álom. Rend-társ, polgártárs, elvtárs, honfitárs: Eltűnnek egyszer mind e szólamok És elvesznek a mélyben. Parttalan semmiségben. S egy szó zeng majd csak a világ fölött, Örök Üdvözlégyképen: Testvér, testvérem. - 1934. szeptember 26. |
Szív – emberszív.
Csak olyan, mint a másé. De mégis másnál rokontalanabb. A végzet jegyese, s az elhagyottságé. Szív – magyar szív. Szív-alakú sziget. Körülnyaldossa bánat-óceán. Körültombolja sötét gyűlölet. Szív – figyeld a rendhagyó verését: néha szinte eláll. Aztán jön egy óriási dobbanás a csillagokig fel, azért sem a halál! Szív – árva szív, hogy fogták két marokra ezt a szívet vaskesztyűs századok! Hogy szorították irgalmatlanul! És íme: mégis, azért is dobog. Nézd meg ezt a szívet, immáron teste sincs. Csak csupa szív, kitépett szív, de éppen így lett mérhetetlen kincs! Ha bűne volt: a testével elmúlt, megsemmisült. A pusztában önmagára talált a szegény szív, s minden vadrózsája megnemesült. Vedd ma körül áradó szerelemmel ezt a szent, szív-alakú szigetet! Magyar szív az, sokat szenvedett szív : az én szívem, a te szíved. |
Boldog, irodalmi élményekben bővelkedő,
új esztendőt kíván
az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület!
Minden kedves Támogatónknak és barátunknak
áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Az erdei szállások népét a derékig érő hó ott nyomta a havasokon. Négy-öt szegény család lakott a boronaházakban. Fát vágtak, és gondozták a más jószágát. Kemény, veszedelmes élet ez idefenn, de megszokták. A gyermekek már itt is születtek a rengetegben. Erősek, szívósak az erdei emberek, kik nem félnek a vértől, haláltól.
Tovább...A küzdô és szenvedô, lélekben és bizalomban meggyöngült, a kétségbeesés szélén álló milliók fenséges ünnepe, a megerôsítô Léleknek alászállása puha szárnyakon a sár fölé. Szimbólumoknak is a legszebb, valóságnak pedig meghálálhatatlan isteni adomány. Minden nagynak, minden szépnek erôforrása, az emberi élet leggyönyörûbb perspektíváira mutató hatalmas adomány.
Sohasem volt talán az embernek és az emberiségnek nagyobb szüksége erre a galamberôre, mely a legnagyobb minden erôk között.
Ha a bibliai történet egyszerû, de halhatatlan szavai alapján visszaképzeljük magunkat a szentlélekváró apostolok – gyenge, kálvária rémségeitôl megrázott, de feltámadástól új életre és világszemléletre feleszmélt egyszerû emberek közé –, úgy érezzük, hogy ott várjuk a lelki fölemelkedésnek malasztját és a tüzes nyelvek adományát, mindannyian, mi szerencsétlen emberek, kiket természetfölötti hatalomnak kell fölemelnie, hogy az egész világot elborító halálos légkörben még néhány lélegzetet venni tudjunk.
Az éhezôkbôl, nyomorultakból, jövôtlenekbôl így lesznek a meggyôzôdés és a jobb világok apostolai, kiknek nemcsak a lelke, hanem a rongyai is fénylenek. Az új hit és az új ige-születés mennyei pillanatai így cserélnek át minden egyes embert és változtatják meg a világ színét. Hinni és hirdetni tudjuk most már, hogy a szeretet a békés és alkotó munka, a lelki alapokon épülô, mindenkinek jót akaró kultúra természetfölötti méreteket öltve vallássá kell hogy legyen az egész világon, poklok fenekére taszítva mindazt a pusztítást, aljasságot és nyomort, amelyet démonoktól megszállott politikák loptak be évszázadokon keresztül Isten kertjébe. A tüzes nyelvek pedig, melyekrôl írva vagyon, hogy mindenki megértette, a mai értelmezésben azt jelentik, hogy az érték, a jóság és igazság minden nyelven egy és ugyanazt jelenti, embereket nyelvi és faji különbségek nem választhatnák el, mert az igazság és az ezen alapuló meggyôzôdés halhatatlan. Megalázni kisebbségi és másféle jelzôkkel, népek hivatásait másodrangúvá degradálni nem lehet. A hatalmasok és elnyomottak egyaránt át kell hogy lényegüljenek a pünkösdi galambszárnyak melegében.
A pünkösd ma minden embernek és minden népnek azt jelenti, hogy csak egy erô és egy hatalom van ezen a földön és föld fölött. A ma közénk szálló szép fehér galamb ereje és végtelen szeretete.
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescu elnökségének éveiben Romániában betiltották a könyveit. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
Honlapunkon január 8. és február 17. között naponta egy-egy idézettel emlékezünk az erdélyi íróra.
Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet: Mikor fáradtan Mária és József Betlehembe megérkezének. Gazdája a vendégfogadó háznak Kint állt telt háza kapujába. S a szállást kérő vándorokat durván Továbbkergette, meg nem szánta. Áldott terhével Mária leroskadt, Ott közelén a vendégháznak... És megesett a szíve-lelke rajta Az istállóbeli szolgának!... - És akkor éjjel nagy, fényes csodákkal Lőn tele az egész természet... A vendéglő gazdája kínos-ébren Gyötrődte át az egész éjet. Nem bírt aludni. A búsás bevétel Valahogy a lelkére lázadt. Hasztalan számolt, nem tudott olvasni Harminc ezüstpénznél továbbat! S az istállószolgának akkor éjjel Csodálatos álmai voltak: Kárpitjai a kéklő menny-íveknek A jászolfákig lehajoltak. A szarufákról fényözön sugárzott... A négy fal nőtt-nőtt föl az égnek... - S hajnalra kelve remegő szívében Még visszhangzik az angyal-ének! Az istállót fénylő templomnak látja. - Barmai nagy csendesen állnak - És látja álmélkodva folytatását Az éjjeli álomlátásnak... S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek, Ő a jászol belső végében: - Maga se tudja mért, csak boldogan ott Sír, sír, rejtelmes örömében! |
Ha soha egyébkor
Eszembe se jutna: Karácsony estéjén Hazaszállnék mindig A mi kis falunkba! Ha soha egyébkor Rá sem emlékezném: Karácsony estéjén A mi kis házunkat Mindig fölkeresném! Ha máskor eszembe Sohsem is jutnának: Karácsony estéjén Örökké áldanám, Az édesapámat, Az édesanyámat! |
Legyen az égbolt arca szép, derült,
Csillagokkal kirakva mindenütt. A hold mosolygva hintse szét sugarát, Könnyű lepel se', köd se' födje vállát, Karácsony éjszakáján! Tiszta legyen, patyolatig lefujt, Gyémántkavicsaival a tejút, Üdvözletül az angyaltáboroknak, Fel és alá kik ezen járni fognak, Karácsony éjszakáján! A vándor, hogyha rásötétedett: Leljen szivélyes, nyájas tűzhelyet. S ott asztalához becsülvén a gazda, A legpuhább nyughelyet néki adja, Karácsony éjszakáján! Kis házikók, nagy paloták felett, Közös angyal virrasszon: szeretet! Legyen nyugodt a nagyok szíve-tája, - Kitartó a szegények tűzi fája, Karácsony éjszakáján! S koldus legyen bár, vagy erős király, Midőn az álom majd fejére száll: Az Úr iránt, ki mindnyájunk királya, Jusson eszébe egy sóhajnyi hála, Karácsony éjszakáján! Felejtse a fukar: hogy mije nincs, A rab: kezén, hogy súlyos a bilincs. Sehol a messzi, széles föld határán, Szív: egy se légyen elhagyatva, árván, Karácsony éjszakáján! S ha lenne mégis, kinek éberen, Balzsam sebére sehol sem terem: Fordulva a szeretet Istenéhez, Álma legyen legalább boldog, édes, Karácsony éjszakáján! |
Szálljatok le, szálljatok!
Betlehemi angyalok! Özvegy, árva annyi vár ma Bú-hegesztő balzsamot: - Szálljatok hát, szálljatok le! E napon az ég ide Úgy se lehet messzire! Szálljatok le, szálljatok, Betlehemi angyalok! - Anyja mellett annyi gyermek Hall ma szépet rólatok... Istenem, de hány van, akit Gondviselő hű kezek Nem ölelnek ma se meg! Szálljatok le, szálljatok, Betlehemi angyalok! Hozzatok a boldogokra Egy kis enyhe - bánatot, Hadd lássanak oda is, hol Karácsonyfa sohse nyit, Hol ma sincsen enni mit! Szálljatok le, szálljatok, Betlehemi anygalok! Zörgessetek ma este meg Minden piciny ablakot, S házikókba, palotákba, Egy örömet vigyetek: - Boldog, édes ünnepet! |
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Úgy beszéljen ki-ki magyarul, Mintha imádkozna, Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyen király, És pap és próféta és soha más. Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás. Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza, Előre néz s csak néha-néha vissza - S a kelyhet többé nem engedi el! |
Itt járok közöttük, beszélgetek velük, költögetem őket, mert nem igaz, hogy négy szál hitvány deszkával vége van mindennek. A sorsok nem múlnak el. Minden holttest letett ruha, melybe a gyermek öltözik. A temető a soha ki nem alvó élet álarca csak.
Egy az élet a föld fölött és a föld alatt. Fekete porból piros virág nyílik, eltemetett gyászból új búbánat fakad.
Fölül, alul egyazon féreg őrli az új élet sarát. A süppedt, néma halmok öreg balladáit lenn a kis falvakban tovább is jajgatják. Az eke szarván csak kezet váltottunk .A holddal, nappal, csillagokkal, csudás virágokkal ékesített koporsókkal együtt nem temették el a mi nehéz sorsunkat. A nagy székely ravatal árnyékában élünk.
Semmi sem igaz, csak a temető igaz valóság és nincsen halál, csak átváltozás az élet végtelen körfolyamatában.
Az ember mindössze egy fűszál végéről lehullott hangya, a hangya pedig megelevenedett fekete kenyérmorzsa, a kenyérmorzsa pedig porszem, a porszem pedig az örök titok…….
……ez az írás, múló lélegzetvétel a holtak világbirodalmában.
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2024 |
||
Eddig 277697 látták a honlapunkat. |
2024. november 12.
***