Emlékezések

Legyen átkozott az a nap,
legyen átkozott az az év,
mikor a hon szerteszakadt,
mikor aláírt az a kéz!

Legyen áldott mindaz a táj,
legyen áldott mindaz a nép,
nem választ el semmi határ,
legyen áldott, hisz’ a miénk!

Mint anya, ki várja fiát,
ki halott tán rég valahol,
de nem mond halotti imát,
mert lehet, csak néma fogoly,

úgy hisszük, várjuk a csodát:
egyszer megfordul az idő,
nagy fény támad majd odaát,
bolydul csatatér, temető,

fordul a mérges Tisza is,
zengnek a Kárpát hegyei,
bömböl a szennyes Duna-víz,
de Trianont nem feledi.

Legyen átkozott az a nap,
legyen áldott mindaz a táj,
visszatér, mi szerteszakadt,
s nem választ el semmi határ.


Budapest, 2000. május 16.