"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."

(Nyirő József)

Legfrissebbek:



"Legyünk ápolói együtt ennek a hirtelen nőtt csodálatos virágnak,
az erdélyi magyar irodalomnak."
(báró Kemény János, Marosvécs)

Kortársaink





Olvassák szeretettel az alábbi kortárs alkotásokat!

Maróti Dezső



Ars poeticám:
A költő tollán termés szökken,
vérből kelő, szívszólamú ének,
mert a költő jövőt érző,
Isten küldte áldozati lélek.





Farkas Edit



Tázláron születtem 1995. december 4-én. A hobbim a versírás, olvasás, de szeretem az állatokkal tölteni a szabadidőmet, valamint felolvasni és a magyar nyelvvel foglalkozni is szeretek. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület egyik alapító tagja vagyok. Szeretnék saját könyvet kiadni a verseimből, ha találok majd rá alkalmat. Jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola, közgazdaságtan szakmacsoportjára járok. Szeretem az iskolát, a tanárokat, és sok barátot szereztem. A jövőben komolyabban szeretnék foglalkozni az irodalommal, de továbbtanulni valószínűleg közgazdasági vonalon szeretnék




Fejér Miklósné



Életkörök
Kis kör, nagy kör, ki tudja, mekkora,
Átvándorolsz rajta, s eljutsz ODA.
Milyen jó, hogy csak a PÍ állandó,
A körök sugara mind változó.








Fekete Zsuzsanna



"Az olvasás öröm,
és nemessé teszi az embert."







Gulyás László



A nevem Gulyás László. Szegedi születésű vagyok, de Kiskunhalason élek kiskorom óta. Tizenkilencedik életévemet töltöttem ebben az évben, és körülbelül tizennégy éves korom óta írok verseket, míg novellákat, kisebb epikai műveket csupán két éve. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója vagyok, mezőgazdasági szakon.






Somogyi László Tibor



Szegeden születtem 1996-ban, majd 2015-ig Szankon éltem. Idén áprilisban jelent meg nyomtatásban az első verseskötetem Szívemből szól címmel. Mindezek mellett a Holnap magazinban, a Napút folyóiratban és különféle antológiákban is sikerült publikálni alkotásaimat.






Somogyi László Tibor



Szegeden születtem 1996-ban, majd 2015-ig Szankon éltem. Idén áprilisban jelent meg nyomtatásban az első verseskötetem Szívemből szól címmel. Mindezek mellett a Holnap magazinban, a Napút folyóiratban és különféle antológiákban is sikerült publikálni alkotásaimat.






Vedres Ferenc



Himnusz
Tölgyfa asztaloknál
körben kunok esznek
kifolyt boruk mind
zúgó patakok
ökleik hegyek
szemeik csillagok







Vedres-Nagy Ibolya



"Nincs olyan ember, akinek életében legalább egyszer nem kellett letekintenie egy meredély széléről a feneketlen mélységű szakadékba. Van aki önként a mélybe veti magát, van aki hagyja magát belelökni és van akit visszarántanak segítő kezek, de lehet, hogy önmagától is ellen tud állni a mélység vonzásának. Neki van esélye, hogy elinduljon egy másik úton tovább…"




Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2024
Eddig 276073 látták a honlapunkat.

2024. október 13.

1971. október 13., 53 éve:
Marosvásárhelyen elhunyt Kemény János.

***