"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."
(Nyirő József)
Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület idén – immár- 19. alkalommal szervezte meg a Klasszikus Erdélyi Magyar IrodalomKárpát–medencei Prózafelolvasó Versenyt április 5-én.
A megrendezendő, a klasszikus magyar prózairodalom, ezen belül Erdély nagy íróinak emléket állító, a magyar nyelv és kultúra előtt tisztelgő versenyünkön ebben az esztendőben közel 40 tanuló vett részt. Az anyaországon kívül érkeztek versenyzők Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből, valamint Délvidékről is.
Az általános iskolások Wass Albert lélekemelő, erkölcsi tisztaságot, erényeket megjelenítő, nemes cselekedetekre ösztönző, példaértékű írásaiból olvastak fel részleteket a Mesék-Erdők könyve című kötetből, míg a középiskolások Nyirő József Wesselényi Miklós életrajzát bemutató történelmi regényéből, A sibói bölény című alkotásból adtak elő részleteket.
A verseny valójában nem megmérettetés. Mint minden évben, most is az összetartozás jegyében zajlott a rendezvény az Erdélyi Helikon íróinak emléket állítva, az erdélyi irodalom szellemisége, erkölcsi-etikai értékeinek megőrzése, továbbadása céljából. A kiemelt jelentőségű esemény résztvevői a nemzeti értékeket meg nem tagadó, elhivatott nemzeti elkötelezettségű, lelkületű diákok, tanárok és vendégek voltak.
A rendezvény megnyitó ünnepségén –melynek narrátora Varga Szintia volt - Dr. Döme Ottó köszöntötte a jelenlévőket, majd egy rövid irodalmi összeállítás a trianoni szerződés okozta sebeket elevenítette fel Nagy Regina, Denczinger Natália, Kléman Alexandra, Tősmagi Klaudia, Kollár Valentina és Pásztor Viktória Kata előadásában. A Felvidékről érkezett Maczkó Fanni szavalattal, valamint Czajglik Boglárka magyar népdalcsokorral köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Bányai Gábor országgyűlési képviselő osztotta meg a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait, majd Téglás László igazgató úr üdvözölte a megjelenteket, végül pedig dr. Molnár Gergely, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője nyitotta meg a versenyt.
A felolvasások idén is rangos, a szakmájukban elismert zsűritagok előtt hangzottak el. Az általános iskolások zsűrielnöke, Dr. Gasparics Gyula, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola Nyelvi és Irodalmi Tanszékének főiskolai tanára; a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának óraadó oktatója értékelte a versenyt és átadta a díjakat. Munkáját segítette: Dr. Horváth-Futó Hargita (az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanára; a szenttamási Gion Nándor Emlékház munkatársa; a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, Erhardt Györgyi (pedagógus; akiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár igazgatója), valamint Nagy –Apáti Ivett (pedagógus, a Halasi Média és Kultúra Kft. ügyvezetője).
A középiskolások alkotta zsűri elnöke Dr. Nahimi Péter (történész, médiaszakértő, volt országgyűlési képviselő; jelenleg a Pongrátz Gergely Alapítvány kurátora, valaminta Pongrátz Gergely ’56-os Emlékmúzeum vezetője) kifejezte elismerését a jelenlévők előtt és méltatta a versenyzőket. Az általa vezetett értékelő bizottságban jelen volt Prof. Dr. Hózsa Éva (egyetemi tanár, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének, valamint a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának tanára, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja), dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet (a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola Nyelvi és Irodalmi Tanszékének oktatója; főiskolai tanár; az Anyanyelvi és Irodalmi Nevelés című szakmai folyóirat főszerkesztője) és Kondás Annamária (tanító, tanár, Kazinczy-érmes pedagógus).
Az idén is-köszönhető a felajánlásoknak, a támogatásoknak - a helyezések mellett számos különdíjat ítélt oda a zsűri az erre méltó szereplőknek az alábbiak szerint:
Általános iskolások korosztálya:
A zsűri különdíja: Takács Alina, Bajai III. Béla Gimnázium
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület különdíja: Szlatki Áron, Munka Utcai Alapiskola, Komárom
Kiskunhalas Város Különdíja: Szabó Vivien, Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda, Kiskunmajsa
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium különdíja: Maczkó Fanni, Eötvös Utcai Iskola, Komárom
Bányai Gábor országgyűlési képviselő különdíja: Kiss Attila Dezső, KRK Központi Általános Iskola, Kiskunhalas
a Kiskunhalasi FIDESZ különdíja: Paál Emese Boglárka, Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda, Kiskunmajsa
Halasi Csipke Közalapítvány különdíja: György Szabolcs, Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu, Erdély
Emléklapot kapott:
Bajkó Tímea Ibolya (Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu, Erdély)
Borkos Richárd (Döme Károly Alapiskola, Izsa, Felvidék)
Kárpáti Gyöngyvér (Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola, Cegléd)
Rékasi Dorka (Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas)
Sólyon Anita (Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu, Erdély)
Stul Eszter (Péterfalvai Református Líceum, Kárpátalja)
Középiskolások eredményei:
A zsűri különdíja: Bús Johanna, Szilády Áron, Református Gimnázium, Kiskunhalas
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület különdíja: Zsebi Emma, Bajai III. Béla Gimnázium
Kiskunhalas Város Különdíja: Bata Viola, Szilády Áron Református Gimnázium, Kiskunhalas
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium különdíja: Ladanti Flóra, Péterfalvi Református Líceum, Kárpátalja
Bányai Gábor országgyűlési képviselő különdíja: Czajglik Boglárka, Mariánum Gimnázium, Felvidék
a Kiskunhalasi FIDESZ különdíja: Petelei Ildikó, Tomori Pál Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Kiskunmajsa
Halasi Csipke Közalapítvány különdíja: Balázs Nikoletta, Április 7-ei Egészségügyi Iskola, Délvidék
Emléklapot kapott:
Bezeg Andrea (Dr. Ruzsica Rip Egészségügyi Középiskola, Zombor, Délvidék)
Deák Tamás (Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola, Kiskunhalas)
Horváth Rebeka (Szilády Áron Református Gimnázium, Kiskunhalas)
Molnár Zsolt (Április 7. Egészségügyi Középiskola, Újvidék, Délvidék)
Orbán Nóra (Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas)
Salamon Ákos (Mezőgazdasági Iskola, Topolya, Délvidék)
Tóth Nikoletta (Óbecsei Gimnázium, Délvidék)
Zólyomi Zita (Vári Szabó István Szakközépiskola és Szakiskola, Kiskunhalas)
A tavalyi évben az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájával együtt létrehozta az Erdélyi Csillagok-díjat, melynek mindenkori adományozója az iskola. Ezt a díjat 2019-ben a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda nyerte el. A díjat Molnár Nándor, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskola igazgatója adta át.
A rendezvény az Erdélyi Csillagok Fájánál fejeződött be, ahol egy új, az Erdélyi Helikon íróinak tiszteletére emelt gránit emléktáblát avattak fel a rendezvénysorozat szervezői, alapítói. Hozdik Zsolt, kanonok-plébános áldásával zárult a 19. prózafelolvasó verseny.
![]() |
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2023 - Bejelentkezés |
![]() |
Eddig 255260 látták a honlapunkat. |
2023. december 7.
1927. december 07., 96 éve:
CsÃksomlyón megszületett Fodor Sándor, erdélyi magyar Ãró, műfordÃtó.