Képes beszámolóink

Kiskunhalas városa immár több éve megemlékezik az I. világháborúban elesett hősökre július 28-án, a háború kitörésének napján.

Idén az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület adott emlékműsort, melyben az otthonukba már vissza nem térő, a hazájukért hősi halált halt katonákra emlékeztünk, és tettük előtt fejeztük ki tiszteletünket.

A műsorban Csala Alexandra egyetemi hallgató olvasott fel részleteket a császári és királyi 23. gyalogezred hadialbumából. A megrendítő sorokat hallgatván a dicső hősök hazájukért való áldozata, kitartása napjainkban is példaértékű erénnyé magasztosul.

A nagy háború legendás alakulata volt a Császári és Királyi 23. Gyalogezred, melyben a Bácskából és Kiskunhalas környékéről származó katonák teljesítettek szolgálatot.

Ezen ezred katonáit és rajtuk keresztül a magyar katonát méltató megemlékező gondolatokat vetett papírra Czebe László és Dr. Ballagi Ernő hadnagy az egység hadialbumában.

Ezekkel a gondolatokkal tiszteleg és hajt fejet az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület a világháború hős magyar katonáinak emléke előtt.

…ti tizennyolc éves nyílthomlokú, tüzes szemű legények, harminc-körüli komolyarcú, többcsaládos legények, ötvenéves deres fejű, barázdásképű nagyapalegények: büszkék vagyunk rátok… Büszkék voltunk rátok a békében is,… százszorosan, ezerszeresen büszkék lettünk rátok a háború viharában.

Láttunk benneteket, amint elmentetek. Itt hagytátok ezt a földet - a termése éppen aranyló pompájában csillogott - itt hagytatok szülőt, testvért, hitvest, boldogságos életet, a múlt emlékeit, a jelen gyönyöreit, a jövő reménységeit, minden munkátok, küzdelmetek, aggódástok fáradságos és biztató gyümölcsét.

Láttunk benneteket véres mezők tűzesőjében, a szerb föld forró katlanaiban, Galícia sártengerében, a Kárpátok dermesztő havában. Láttunk súlyos terhetekkel, végeláthatatlan, testet-lelket bénító menetelések alatt, emberfeletti sorvasztó munkában, elszánt, kemény harcokban. Láttunk súlyos felelősségben, kötelességteket teljesítve, munkálkodva élni, sebeiteket, betegségteket önuralommal és szerényen, hetvenkedés nélkül elviselni, derék küzdés után fogságba kerülni, láttunk hősként meghalni…

Sok száz név … Kicsiny fakeresztek messze idegenben... Sok ezer könnyező szem, millió bánatos sóhajtás… És mégis, a mi mindennél nagyobb büszkeségünk, a mi igazi hőseinknek nimbuszos emléke ez a szomorú névsor…

Minden név mellett néma borongással áll meg az olvasó szem… Ezt is siratják, azért is zokognak… Kiömlött vér patakja hordja hátán a siralom gyászos hajóját, kiomló könnyek árja keresi az utat a korhadó fakeresztek felé. És ahol találkoznak - megdobban a véresre mart föld…

Dalolva mentetek a nagy bizonytalanságba - és nem adatott visszatérnetek… Sírókat hagytatok és nem adatik nékik vigasztalás… Reméltetek babért, dicsőség koszorúját és nyertetek mellé egy kis fakeresztet süppedő sírdombra…

Mi hőseink, lakói messze sírhalmoknak, véres tetemű bajtársai élve maradt harcosoknak, örök siratottjai özvegyeknek, példaadói késői unokáknak - békén nyugodjatok…

Kicsiny fakeresztek megzöldülnek, apró sírhalmok nőnek az égig, vér és könny egy patakba folynak… Rohannak az égen, csillagfényes éjben, hadak fehér útján jó, halott vitézek… És nézik az élvemaradottak hősi halottaknak örök dicsőségét…

Harc fergetegéből új nap virrad reánk, véres göröngyökből új rózsák fakadnak, síró könnyek sója édes emlék lészen… Fekete gyászleplét nap fénye szűri át… A hadak fehér útján robogó vitézek, jó, halott vitézek véres, sáros testét, égbeszállott lelkét örökösen csillogó glóriába vonja a megemlékezés… Méz lészen a keserűségből és a gyász örömmé lészen… Megadatik nékiek a vigasztalás, kiket bánat marcangol… Megjön az ideje csendes megnyugvásnak...

Nyugodjatok békén jó halott vitézek, könnyezzetek némán holtakat siratók: Megjön ideje majd vigasztalástoknak…

Könny ül a szemekbe… Gyémántosan ragyog örök dicsőségtől - néma büszkeségtől… Mi hős halottaink, tiétek a dicsőség - a büszkeség miénk…