"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."

(Nyirő József)

Legfrissebbek:



"Legyünk ápolói együtt ennek a hirtelen nőtt csodálatos virágnak,
az erdélyi magyar irodalomnak."
(báró Kemény János, Marosvécs)

Képes beszámolóink


Tisztelegtünk az I. világháború áldozatai előtt

2014. július 28., Kiskunhalas




A Pásztortűz Egyesület szervezésében

emlékeztek meg Kiskunhalason

az I. világháború kitöréséről hétfő délután.

Egyesületünk is helyezett el koszorút az emlékműnél.

A Pásztortűz Egyesület szervezésében emlékeztek meg Kiskunhalason az I. világháború kitöréséről hétfő délután.

1914-ben ezen a napon, július 28-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának. A történelmi eseményeket ezzel kapcsolatban Végső István helytörténész idézte fel, majd a Szilaj Citerazenekar katonadalokat adott elő. Egy személyes hangvételű vers is elhangzott az ünnepségen, mely a háborúban elesett nagyapa emléke ihletett. Ezt követően Vladár Károly megható katonanótát énekelt. A koszorúzás előtt az egyházak képviselői imádkoztak a hősi halottak lelkéért.

A közel félórás rendezvény végén mécseseket, virágokat helyeztek el az emlékezők a Hősök szobránál. Egyesületünket Dr. Döme Ottó és Hachbold Helga képviselte, ők helyezték el közösen az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület koszorúját az emlékműnél.





Fényképek: Faragó Klára


Fényképek: Ekker Noémi

Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2023 - Bejelentkezés
Eddig 255287 látták a honlapunkat.

2023. december 7.

1927. december 07., 96 éve:
Csíksomlyón megszületett Fodor Sándor, erdélyi magyar író, műfordító.

***