"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."
(Nyirő József)
Február 17-én délután tartotta az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület a Wass Albert-verselemző verseny eredményhirdetését. A felhívásukra 3 középiskola 16 diákja jelentkezett. Valamennyien jól oldották meg a feladatot, több oldalon keresztül mutatták be Wass Albert egy-egy költeményét műértő módon.
A díjkiosztás előtt Hachbold Helga magyartanár váris diákok segítségével tartott rövid prezentációt az erdélyi író, költő életéről, munkásságáról.
A tanárnő előadásából kiderült, hogy a művész mennyire sokrétű volt. Fordulatokban gazdag élete ihlette regényeinek, verseinek többségét. Grófként született, Erdély tájain nevelkedett – nagyszerű vadász és újságíró volt. Ám a II. világháború az ő életét is megváltoztatta. Katonáskodott Ukrajnában, szörnyű harcokban vett részt. Később első feleségével és 5 gyermekével Németországba menekült a borzalmak elől, majd onnan az Amerikai Egyesült Államokba emigrált 4 fiával. Újranősült, volt tejtermelő, pincér, újságíró és egyetemi tanár is. Mindeközben rendületlenül írta regényeit, verseit – hogy felhívja az emberek figyelmét Erdély és a magyarság helyzetére. 83 évesen harmadszor is megnősült.
Halála mai napig tisztázatlan – úgy vélik, 1998. február 17-én önkezével vetett véget életének.
A ma 16 éve elhunyt Wass Albert önéletrajzi írásából és verseiből a Vári Szabó István Szakközépiskola diákjai, Benedek Julianna, Luncz Tímea, Surányi Bettina és Turán Lívia olvastak fel részleteket az előadás során.
Ezt követően Bikfalvy Anna tanárnő ismertette a három tagú, magyartanárokból álló zsűri véleményét és adta át a díjakat.
Beszámolójában kiemelte, hogy valamennyi versenyző egyénileg, jól felkészült módon, a helyesírásra és a külalakra is ügyelve adta be fogalmazását. A zsűri elnök idézett is a beérkezett fogalmazásokból, kiemelve azokat a mondatokat, ahol érezhető volt, hogy a diákokat miképp szólította meg a vers.
A végeredmény a következő lett: Könyvjutalmat kapott a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola 9 diákja: Farkas Edit, Gulyás László, Hevesi Laura, Keller Dorina, Mészáros Ágota, Schütz Martin, Szabó Dalma, Tóth Teodóra és Vass Alexandra.
A Szilády Áron Református Gimnáziumból két diák: Dobos Franciska Klaudia és Illés Flóra, a Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskolából pedig Huczek Anita vehette át a jutalmat részvételéért.
Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület verselemző versenyének nyertesei és az általuk elemzett versek a következők:
I. SKRIBANEK RITA (Vári) – Wass Albert: Ébredj, magyar!Az egyesület elnöke, dr. Döme Ottó adta át a nyerteseknek járó 10, 7 és 5 ezer Ft-os könyvutalványokat, majd zárszavában kiemelte, hogy további versenyeikre, rendezvényeikre is szeretettel várják az irodalomkedvelő középiskolás diákokat.
A rendezvényt kötetlen beszélgetés zárta.
Részletek a dolgozatokból:
![]() |
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2023 - Bejelentkezés |
![]() |
Eddig 255312 látták a honlapunkat. |
2023. december 7.
1927. december 07., 96 éve:
CsÃksomlyón megszületett Fodor Sándor, erdélyi magyar Ãró, műfordÃtó.