"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."
(Nyirő József)
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület prózafelolvasó versenyt rendez, melyen idén először határon túli iskolák is részt vesznek. A diákok 2 kategóriában versenyeznek majd.
I. kategória: általános iskolás korosztály
II. kategória: középiskolás korosztály
A helyezésekről az 5-5 főből álló zsűri dönt.
A rendezvény fővédnöke Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a védnöke Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese.
A verseny ideje: 2014. március 21. péntek
A verseny menete:
9.00-tól regisztráció
10.00-10.30: ünnepélyes megnyitó
10.30- 12.00: verseny 2 teremben
12.00-13.00: svédasztalos állófogadás
13.00-14.30: ünnepélyes eredményhirdetés, díjátadás
További tudnivalók:
Az általános iskolás korosztály számára Kemény János: Medvekaland a Kárpátokban című könyvéből 4 elbeszélést választottunk ki. A szövegeket a jelentkező iskolák számára e-mailben továbbítjuk.
A középiskolás korosztály számára Nyirő József: Madéfalvi veszedelem című regényéből az alábbi fejezeteket választottuk ki: II., XXV., XXVIII., XXIX., XXXIII., XXXIV., XLV.
A regény az alábbi linkről letölthető: http://mek.oszk.hu/01700/01767/index.phtml
A verseny folyamán a szervezők határozzák meg, hogy a megadott szövegekből melyik 3-5 perces részletet kell a versenyzőnek felolvasni.
Amennyiben további kérdése van, forduljon a verseny főszervezőjéhez!
Elérhetősége:
dr. Döme Ottó
telefon:70/619-35-00
e-mail: ottodome@citromail.hu
Téma: Wass Albert költészete
Pályázók köre: Várjuk a kiskunhalasi középiskolák tanulóinak 2-4 oldalas fogalmazását: egy szabadon választott Wass Albert-vers elemző bemutatását.
A pályázat beadásának határideje: 2014. január 17.
Tudnivalók: A fogalmazásokat kézzel írottan, zárt borítékban kell beadni A/4-es fehér lapon a Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskola portájára (Kossuth u. 23.) A dolgozat végén fel kell tüntetni a pályázó nevét, iskoláját és osztályát, e-mail címét és telefonszámát. A bírálásnál a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségin alkalmazott értékelési szempontokat veszik figyelembe.
Eredményhirdetés: 2014. február 17. (az író halálának 16. évfordulója)
Díjak:
I. helyezett 10 ezer Ft értékű könyvutalvány
II. helyezett: 7 ezer Ft értékű könyvutalvány
III. helyezett: 5 ezer Ft értékű könyvutalvány
![]() |
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2023 - Bejelentkezés |
![]() |
Eddig 249424 látták a honlapunkat. |
2023. szeptember 23.
***