"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."

(Nyirő József)

Legfrissebbek:



"Legyünk ápolói együtt ennek a hirtelen nőtt csodálatos virágnak,
az erdélyi magyar irodalomnak."
(báró Kemény János, Marosvécs)

Képes beszámolóink


2018. szeptember 7. - Jótékonysági est a gyimesbükki vár felújításáért

Kiskunhalas






Egy nemes ügy érdekében




Nemes ügy érdekében mozdult meg egyesületünk másik két civil szervezettel egyetemben. A Pásztortűz Egyesület, a József Attila Irodalmi Kör és az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület kezdeményezésére adománygyűjtés zajlott aez erdélyi gyimesbükki Rákóczi-vár felújításáért. Ennek lezárásaként egy jótékonysági estet is szerveztek az együttműködők a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium aulájában 2018. szeptember 7-én „Cselekvő szeretet” elnevezéssel.

A felújítás támogatása érdekében a szervezők korábban egy irodalmi pályázatot írtak ki, ahová főleg Erdéllyel kapcsolatos írásokat vártak. A zsűri tagjai között volt dr. Döme Ottó is, egyesületünk elnöke. A győztesek a szeptemberi rendezvényen vehették át a nívós jutalmakat.

Sári Katalin, a József Attila Irodalmi Kör vezetője, az est háziasszonya konferálta fel a Gyimesbükkről érkezett Deáky Andrást, aki vár felújításáról és nemzeti összetartás fontosságáról beszélt a szép számban megjelent hallgatóságnak. Majd irodalmi-zenés összeállítás következett. Végezetül átadták a felajánlásokból származó díjakat az írói pályázat nyerteseinek.

Egyesületünk 5 darab, könyvekből álló csomagot ajánlott fel a díjazottaknak, melyeket dr. Döme Ottó elnök úr adott át. Az est teljes bevételét a gyimesbükki Rákóczi-őrtorony felújítására ajánlották fel a szervezők.

Örülünk, hogy egyesületünk is részese lehetett a nemes kezdeményezésnek.






 
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2020
Eddig 169057 látták a honlapunkat.

2020. július 4.

1931. július 04., 89 éve:
VI. helikoni találkozó megnyitója.

1941. július 04., 79 éve:
Elmaradt XV. helikoni találkozó.

***