"Avégett vagyunk a földön,
hogy egymást megismerjük,
szeressük és ezáltal
boldoguljunk."

(Nyirő József)

Legfrissebbek:



"Legyünk ápolói együtt ennek a hirtelen nőtt csodálatos virágnak,
az erdélyi magyar irodalomnak."
(báró Kemény János, Marosvécs)

Erdélyi emlékek


Az ezeréves határ


A Gyimesek világa nem egy akármilyen közönséges világ – Nem hagyjuk tovább pusztulni még a romjainkat sem – mondja Deáky András.

A tájékozatlan utazónak olyan érzése támad, mintha egy ország érne véget itt, Gyimesbükkben: nem száguldoznak keresztül-kasul autók, legföljebb útjuk végállomására ide érkeznek – Erdély szélére, a Keleti-Kárpátokba. S valóban, egykor, lassacskán száz éve már, országhatárt kellett volna átlépnie a továbbutazónak, most viszont haladhatna tovább, ha akarna. De nincs kedve hozzá, pedig talán érdemes volna meglátogatni a hegy túloldalán élő csángókat, a moldvaiakat, ha egyáltalán szót értenénk velük. Annál könnyebben szót értünk az itteniekkel: Deáky András nyugdíjas iskolaigazgató órákat tudna mesélni népéről, meg az ezeréves határ történelméről, csak éppen örökös időszűkében van. Amióta ugyanis elsősorban az ő kitartó értékmentő munkájának köszönhetően köztudatba került az ezeréves határ, jönnek tömegesen a turisták. S miként nekik kötelezően történelemórát tart, úgy nekünk is ad némi ízelítőt:

(...)

– A Gyimesek világa nem egy akármilyen közönséges világ: érdemes figyelni a tájnak a szépségére, másrészt a történelmi környezetre és az itt élő csángó etnikumnak a világára. Mert a három Gyimes-völgyi községben: Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon és itt, Gyimesbükkön élnek a gyimesi csángó magyarok, akik a csíki székelyek leszármazottai. Az 1699-es karlócai békeszerződés után indult meg ennek a völgynek a benépesítése, mivel akkor vált biztonságossá itt az élet: korábban nemegyszer itt, a Gyimesi-szoroson át törtek be a tatárok, és rohanták le Székelyföldet. A völgynek a fő folyója, a Tatros is a tatárok nevét őrzi.

– Az utóbbi években tízezrek látogatnak az ezeréves határhoz. Ki turistaként, ki zarándokként…

– Itt nem csak egyszerű turizmusról van szó, hanem valóban zarándoklatról, érzelmekről és érzésekről. Így nálam a vendéglátás kicsit eltér a szokványostól. Nem elég az, ha a vendég csak arra emlékszik, hogy Gyimesbükkön milyen jót evett, ivott, vagy milyen szép volt a táj. Azt hiszem, hogy azon túl kezdődik minden, amikor meg tudunk állni, egymás szemébe nézve öt-tíz percig el tudunk beszélgetni közös dolgainkról. Ezt csinálom én, ha tetszik a vendégnek, ha nem, kénytelen meghallgatni egy történelemórát, ahol elmondok sok olyan dolgot, ami nem mindenkinek esik jól. Mert az én hitvallásom az, hogy nem különböző pártok tagjaiként kell nekünk, magyaroknak acsarkodni egymásra, hanem nemzetben, magyarságban gondolkodva, szent dolgokat tiszteletben tartva haladni tovább, hogy senki ne űzzön gúnyt a múltunkból, legyen szent a szülőföld, a Szent Koronát pedig senki se tekintse micisapkának. Ha egy-két embert sikerül meggyőzni az igazunkról, akkor már nem dolgoztunk hiába.

Ezért az itteni emberek világából is egy kis ízelítőt kell adni, a csángó etnikum világa ugyanis egy specifikus világ. Megőrizték a kultúrájuknak az archaikus jellegét, csodálatos a zenekultúrájuk, a táncművészetük, az énekkultúrájuk.

– Nem csak magyarországiak jönnek, hanem vajdaságiak és felvidékiek is, sőt svédek, hollandok, kínaiak, meg japán vendégeim is voltak, és franciák, akiknek Trianonról sem hallgattam.

Magyar Szó: Zarándokhely lett az ezeréves határ (Fodor István)


Fényképek: Hollósi-Simon István




 
Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület © 2013-2020
Eddig 169062 látták a honlapunkat.

2020. július 4.

1931. július 04., 89 éve:
VI. helikoni találkozó megnyitója.

1941. július 04., 79 éve:
Elmaradt XV. helikoni találkozó.

***